A finálé!!!

 

Antonini indult a nyelves klubba, amikor megállt egy autó mellette, amiből kiszállt két nagy darab ember, akik elrabolták. Innentől kezdve már tehetetlen volt, mivel a csomagtartóba tették és összekötözték. Mjöllby meg várta de már 20 percet késett.

-Hogy lehet ennyit késni?

Alekszandr ezt mondta.

-Nem is tudod miért késik?

-Honnan tudnám? Lehet el sem fog jönni!

-Nem hát! Nem fog eljönni!

-Tudsz valamit?

-Beszéltem az embereimmel és elrabolták! Tehát már a kezünkben van a kicsike, azt csinálunk vele, amit akarunk, akár meg is ölhetjük!

Mjöllby örült neki.

-Nagyszerű, haver! Nagyon jó munkát végeztél!

Közben Antoninit elvitték egy elhagyatott helyre, ahol csak egy leroncsolódott ház volt. Ott álltak meg, majd kinyitották a csomagtartó ajtaját, hogy Antonini ki tudjon mászni, ki is jött, amilyen gyorsan csak tudott, el is akart szaladni, azonban azt már nem hagyták.

-Nem mész sehová, te kis görcs!

-Mit akartok tőlem? Miért csináljátok ezt?

-Most velünk jössz befelé!

Megfogták, majd beráncigálták a roncs házba. Antonini sírni kezdett.

-Mit bőgsz, te kislány? Ha nem hagyod abba, akkor búcsúzhatsz az életedtől!

Az ember ekkor előrántott egy nagy kést, majd Antonini felé tartotta.

-Kérlek ne öljetek meg!

-Akkor fogd be a szádat!

Ez után már nem mert megszólalni, az ember el is tette a kést, majd odament a többiekhez.

-Szerintetek mit csináljunk vele? Ha elmegyünk, akkor első dolga az lesz, hogy megszökik.

-Odakötözzük és esélye sem lesz.

Hoztak egy erős kötelet, a kezét odakötözték egy oszlophoz.

-Most itt maradsz éjszakára, így esélyed sincs megszökni.

-Ne hagyjatok itt, nem fogom egyedül kibírni!

-Nem fogsz belehalni, reggel visszajövünk és kapsz enni!

Az emberek elmentek, Antonini sírva fakadt, mozdulni sem tudott, hisz oda volt kötözve, próbálta azért kikötözni a csomót.

 

Björn úgy gondolta ideje lenne elmenni és senki előtt nem mutatkozni. Valahogy mostanában nem jött össze neki semmi. Elhatározta, hogy elköltözik, méghozzá egy lakatlan szigetre. Csak a legfontosabbakat pakolta össze, ezután repülőre ült, majd hajóval eljutott az egyik Csendes-óceáni lakatlan szigetre.

-Jobb lesz mindenkinek nélkülem és én sem vagyok kíváncsi az emberekre. Így lesz a legjobb.

Letelepedett és soha nem kívánt visszamenni az emberek közé. Egy kérdés viszont volt, hogyan fog itt hosszútávon élelmet találni, na de az legyen az ő gondja.

Térjünk vissza a nyelves klubba, az emberek elmentek oda, Alekszandrt keresték.

-Hello! Alekszandr Mosztovoj itt van?

-Hát persze! Maguk kicsodák?

-Valamilyen Luca Antoninit elkaptunk és odakötöztük valahová éjszakára. Alekszandr parancsolta nekünk.

-Szólok neki, amúgy jó munkát végeztetek.

Alekszandr jött is.

-Na hogy ment?

-Minden jól ment főnök, az embert már odakötöztük éjszakára, ahová parancsoltad! Esélye sem lesz megszökni!

-Rendben, akkor menjünk oda!

El is indultak, Mjöllby is jött, már lassan éjfél volt. Antonini még mindig oda volt kötözve, leülni sem tudott, csak folyamatosan sírt.

-Na mi van, te kis hülye?

Antonini meglepődött, amikor meglátta Mjöllbyt és Alekszandrt.

-Szóval ez egy csapda volt! Miért nem engedtek el?

Alekszandr ezt mondta.

-Egy lakatlan szigetre kidobunk! Ott fogsz meghalni, mert ott semmi élelem nincs!

-Mit ártottam nektek, hogy ezt csináljátok velem?

-Semmit, egyszerűen csak idegesít a jelenléted!

-Mjöllby, akkor minek ajánlottad fel, hogy menjek a nyelves klubba?

Mjöllby ezt mondta.

-Hát, mert már régóta el szerettünk volna bánni veled, csak közben elmentél és most végre visszajöttél.

-Szemetek vagytok!

 

 

Hamarosan elvitték egy Csendes-óceáni lakatlan szigetre, Antonini úgy érezte vége van. Nagyon el volt keseredve, az egyik este mozgásokat hallott, ekkor nagyon megijedt.

-Ki van ott? Ne ijesztgessen.

Egészen véletlenül Björn is ezen a lakatlan szigeten volt, ő is hangokat hallott. Ekkor találkoztak, mindketten ledöbbentek és azt gondolták, hogy mi a fenét keres itt a másik. Björn szólalt meg először.

-Te meg mit keresel itt? Nem mondjad, hogy neked is eleged van az emberekből.

-Engem idehoztak, azt akarják, hogy haljak meg!

-Akkor most el is húzhatsz, mert nem vagyok rád kíváncsi!

-Hogyan? Ennyit nem tudok úszni, hogy kijussak innen!

-Pedig most úszni fogsz, na takarodj!

Be akarta lökni a vízbe.

-Nem mindegy hogy halsz meg? Megfulladsz vagy éhen halsz?

-Akkor te is meg fogsz halni!

-Mit számít az? Na húzz innen!

-Hogyan jöttél ide?

-Egy hajó idehozott.

Valójában Björn sem akart örökre itt maradni, egy csónakkal jött, hogy bármikor visszatudjon menni.

-Ezt nem hiszem el, hogy ezt csinálod! Meg akarsz halni?

-Ne foglalkozz velem, csak menj már el!

Belelökte a vízbe, Antonini így nem akart elmenni, átúszott a sziget másik oldalára. Nem volt ez egy nagy sziget, ott megtalálta Björn csónakját, örült is neki, beszállt és elhúzott. Björn átszaladt a másik oldalra és észrevette, hogy Antonini lenyúlta a csónakot, azonnal utána ugrott.

-Add vissza azonnal, te senkiházi!

-Magammal viszlek, ha akarod, de nem dobhatsz ki!

-Jólvan, akkor menjünk el együtt, csak állj meg!

Antonini megvárta Björnt és felsegítette a csónakba. Egy darabig mentek együtt, körülbelül egy óra telhetett el, és ekkor Björn teljesen váratlanul a tengerbe lökte Antoninit.

-Most meghalsz! Innen már nem tudsz visszaúszni!

-Hogy teheted ezt? Én megbíztam benned! Most miért nem lehet, hogy együtt megyünk a partra és utána elfelejtjük egymást?

-Nem akarok veled menni!

 

Björn elhúzott a csónakkal, Antonini ott maradt a vízben, úszott a csónak után, hátha utol éri. Sikerült is neki, bár nagyon kimerült, megkapaszkodott a csónak végébe, Björn nem vette észre. Így mentek egészen reggelig, amikor egy cápa volt valahol messze, de feléjük közeledett, Antonini vette észre, úgy érezte figyelmeztetnie kell Björnt, még ha ki is dobja és meghal.

-Egy cápa közeledik, vigyázzál!

Björn hátrafordult, meglepődött, hogy Antonini a csónakba kapaszkodott.

-Te mióta vagy itt?

-Amióta csak kidobtál, nem akartam szólni, de egy cápa közeledik! Menjünk el a másik irányba vagy nem tudom!

Björn is látta a közeledő cápát.

-Hamarosan cápa eledel lesz belőled! Engedd el a csónakot és hagyj engem békén!

-Miért vagy ilyen? Együtt megmenekülhetnénk, segíthetnénk egymást.

Björn elkezdett gyorsan evezni, nem érdekelte, hogy Antonini ott van, csak a cápa utol ne érje. Közben Antonini bemászott a csónakba, a láthatáron volt egy szárazföld, a cél annak elérése volt. A cápa egyre közelebb volt és Björn kezdett elfáradni, átadta a lapátot Antonininek.

-Evezzél, amennyire csak tudsz, csak húzz bele, mert egyre közelebb van! Én elfáradtam!

Most Antonini evezett, amennyire csak tudott. A szárazföld egyre közelebb volt, de a cápa is a nyomukban. Vajon sikerül kiérni a vízből, vagy az állat utoléri őket, és mindketten odavesznek?

 

Stockholm, Svédország

Ranocchia már napok óta nem hallott Antoniniről, nem is tudta, hogy hol keresse, hiszen Antonini nem mondta el neki hová megy, csak azt, hogy nem sokára jön. Egy hetet várt rá, de hiába, ezért elhatározta, hogy hazamegy.

Agnetha meg nevelgette a kislányát és már nem várta Antonini hívását, már beletörődött, hogy soha nem bocsát meg neki, ezért főleg magát hibáztatta, hisz nem szabadott volna Borrielloval leállnia, mert e miatt lett mindennek vége. Egyenlőre nem akart új apát a kislányának.

Mjöllby és Alekszandr meg voltak elégedve az emberekkel, hogy elbántak Antoninivel. Úgy voltak vele, hogy már esetleg halott a

 

 

lakatlan szigeten, hisz ott semmi élelem nincs. Arra viszont nem is gondoltak, hogy Björn is ott volt és az ő csónakjával elmentek onnan.

 

Közben a tengeren Björn és Antonini az életükért küzdöttek, sikerült kiérniük a partra és a cápa tíz percen belül vissza is fordult. Mindketten megkönnyebbülten szálltak ki a csónakból, viszont nagyon el voltak fáradva.

-Ez meleg helyzet volt. Éhes is vagyok. Te nem?

-Dehogynem, nem ettem semmit sem.

-Itt nem is fogunk, ha csak nem találunk valamit.

-Ne adjuk fel, keressünk!

Antonini elment keresni, Björn viszont arra várt, hogy hozzanak neki valamit. Fél óra múlva vissza is jött, de üres kézzel.

-Mi van? Nem találtál semmit?

-Sajnos nem, itt nincs semmi, csak bogarak!

-Bogarat nem fogunk enni! És mit fogunk inni? Ki fogunk száradni, tenger vizet meg nem ihatunk.

-Akkor lehet meghalunk, ha nincs normális víz. De ne adjuk fel! Menjünk tovább, mert itt nincs semmi.

-Igazad van, a cápa el is takarodott.

Beszálltak a csónakba és indultak tovább, megint éjszaka lett, a tengeren elaludtak, hiszen előző éjszaka semmit sem pihentek. Hajnalban egyszer csak felborult a csónak, felébredtek és nagyon megijedtek.

-Úristen, mi volt ez?

Egy cápa volt, ami megakarta őket enni.

-Egy cápa, meneküljünk!

Széjjel harapta a csónakot, már használhatatlan volt, így kénytelenek voltak úszni, csak sajnos túl lassúak voltak a cápához képest, sajnos elkapta Björnt, majd elhúzott a másik irányba. Antonini remegett, megkapaszkodott a csónak egy deszkájába, a víz tiszta vér volt. Antonini sírt, hisz a szeme láttára tépte szét Björnt a cápa, el kellett innen mennie, hiszen már ő is a halál szélén volt, nem evett és nem is ivott semmit már több napja. Úszott a deszkával, de mindenhol csak tenger volt, azon kívül semmi más, már reménytelennek tűnt.

De mégsem volt az, valahol már lehetett látni valamit, két óra múlva meg már oda is ért, ez egy kikötő volt, végre egy normális szárazföld, ahol emberek is vannak, itt tud enni és inni, viszont pénze nem volt rá.

 

Végre kimászhatott a vízből, de összeesett, mivel nem evett és nem is ivott napok óta. Viszont segítettek rajta, be kellett vinni a kórházba.

Pár napig még bent volt, ezután kiengedték, enni és inni is adtak neki. Kiderült, hogy Ausztráliában kötött ki, csak nem tudott hazamenni pénz nélkül. Belenyúlt a zsebébe, mindössze csak egy elázott papír fecni volt benne, egy telefonszám volt rajta, ami félig elkopott, de azért el lehetett olvasni a számokat. Ez Agnetha száma volt. Mivel nem volt nála telefon sem, keresnie kellett egy telefonfülkét. Felhívta Agnetha Faltskogot.

-Kivel beszélek? Én Agnetha Faltskog vagyok!

-Én vagy az, Luca Antonini!

Agnetha ennek nagyon megörült.

-Hát felhívtál? Nem gondoltam volna!

-Rájöttem, hogy nem tudok nélküled élni, gyere el értem!

-Hol vagy? Miért nem jössz el te?

-Mert Mjöllby kiszúrt velem és nincs pénzem hazamenni, még kajára sincs.

Másnap Agnetha el is indult, viszont több nap alatt ért oda, mivel Ausztrália nagyon messze volt, addig Antonini éhezett és csövelt. Mikor Agnetha megérkezett, átölelték egymást.

-Istenem! Annyira szeretlek!

-Én is téged, kicsi Lukino! Úgy örülök, hogy visszatértél hozzám! De ugye nem azért, hogy vigyelek innen el!

-Dehogyis! Mert csak te teheted teljessé az életem! Majdnem meghaltam.

-Mi történt veled, meséld el!

Mindent elmesélt részletesen.

-Björn meghalt, megette a cápa!

-Talán megérdemelte, mert ki akart téged tenni a nyílt tengeren, hogy haljál meg, erre meg ő halt meg.

-Nem tudom! De utána elfogadott és együtt küzdöttünk. Nagyon megviselt, hogy így kellett meghalnia.

Újra együtt voltak, teljesen más helyre költöztek, nem akartak Stockholmban lenne és Milánóban sem, mert ott annyit szenvedtek és rossz emlékeket idéztek elő.

Néhány hónap múlva összeházasodtak és boldogan éltek, most már semmi sem tudta őket elválasztani és ott volt a kislányuk is.